2013. január 14., hétfő

Aki bújt, aki nem, aki ta

Az úgy volt, hogy tegnap reggel épp felébredtünk Jácinttal, és még mielőtt eltaláltam volna a reggeli tejeskávémig, az uram az orrom alá dugta a számítógépet: 
"-Nézd ezt a kiskutyát! A kecskeméti menhelyen van, kölyök, megyünk érte! Te vezetsz, mert úgyis gyakorolnod kell." 
"-Ááá bizonyára még alszom" - gondoltam. 
De nem :)) 
Próbálkoztam mindennel, hogy tavasszal jobb lesz, nem fázik a kutyus, és mi sem, ha kint vagyunk, különben is, az akita vad és gyerekeket eszik. De már láttam életem párján, hogy szerelmes, és hiába mondok bármit, szó szerint nem hallja :D
Így hát elvittem a fiúkat Kecskemétre, és menet közben meglepődve éreztem, hogy az én máskor oly türelmes Bogárkám mennyire szeretné, ha túllépném a sebességkorlátokat. :)) Viszont én olcsó kutyát szerettem volna, ezért öreguras, de biztonságos tempóban megérkeztünk a menhelyre. 
Vad kutyaugatás közepette megtaláltuk a menhelyes srácokat, akik nagyon kedvesen, pillanatok alatt előkerítették a szóban forgó jószágot. Behozták őt az irodába, és amikor megpillantottam, Jácintra a frászt hoztam, mert ilyen magas hangon egyszerre gügyögni és visítani biztosan nem hallotta még anyját! Egyszerűen imádni- és zabálnivaló a kis bundás, nagyon örülök, hogy Párom így rátalált, és ráérzett, hogy ő kell nekünk. 
Betettük a macskahordozóba, és hazautaztattuk a kis drágát!



Kiengedtük a hordozóból az udvarra, amelynek most már ő az őre. Rozsomák csak Futi háta mögül mert egy félpillantást vetni a rettenetes fenevadra:


Futrinka arcáról és szemeiből világosan kiolvasható véleménye rólunk, és arról az izéről:



Jácintnak elképesztő módon tetszik a kutyus, nézi, ahogy pattog, ugrándozik, csóvál a kis Dzsindzsu, és nagyokat kacag neki:


Ez a macskákról nem mondható el: Maci, az udvar előző ura csak arra kíváncsi, hogy mikor visszük vissza a kis mitugrász betolakodót:


Természetesen a kutyus is kisfiú, és a három fiú elképesztően örül egymásnak:


Nem tudom, hogy Ti láttátok-e az uramat valaha ennyire boldognak, mert én még nem! :)))


Ma már oldódtak a cicáink is, főleg, mivel Dzsindzsu ennivalója rendkívül izgalmas, és ők is kapnak belőle. Hát még ha kicsit nagyobb lesz a jószág, és rájönnek, hogy milyen jó alvópárna! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése