Kérem szépen, hát Cukros Néni lett belőlem!
Úgy kezdődött az egész, hogy majd' egy hónapja véghezvittem életem első éjszakai vezetését. Nem volt sok bizalmam magamban, inkább csak abban reménykedtem, hogy szokás szerint nem lesz nagy forgalom Tázlár felé.
Amikor elindultam, bekapcsoltam a rádiót, hogy társaságot csináljon nekem, bár szerencsére álmos nem voltam. A legelső dalszöveg részlet, amit meghallottam, ez volt:
"Nem tudom, mi merre van,
minden érzés nyugtalan,
minden hajnal színarany..."
(Tudom, nem pontosan így van, de én így hallottam, és rögtön derűs lettem!)
A következő így szólt:
"Egy lépés amitől félsz nagyon,
kérdés , amire válasz nincs tudom,
csak ha már túl vagy a holnapon.
[...]
Jó, ami jó, ha nem is szemmel látható.
Néha üres a szín, s lehet édes a kín,
és a rossz út járható."
Itt már remekül szórakoztam, és magamban megköszöntem Pély Barnának az együttérzést!
A vezetést kissé bonyolította a számos, sűrű, talajmenti felhő, és a szembejövő ködlámpák... először azt hittem, valami ég Felső-Tázláron. Nem volt mit tenni, mint a lehető legkisebb sebességgel megpróbálni nem nekimenni egyik autóstársnak sem!
A következő, szintén magyar nyelvű dal is hozott egy kis meglepetést:
"Most jó, vezet a szíved, engedd
[...]
Így majd bátran lép, büszkén hajt"
Itt már szelíden elkezdtem vinnyogni jókedvemben, de szerencsére e néhány zeneszámnyi időtartam alatt be is értem Tázlárra, hajnali fél hat körül, ahol kedvenc Zsuzsim már "finom reggelivel" várt...
Tulajdonképpen a kötelező terheléses cukor vizsgálatra érkeztem, nem mondom, hogy nagyon lelkesen, de kíváncsian igen. Próbáltam egy kalandnak felfogni, és a hajnali sötétben-ködben vezetés ehhez nagyon ígéretes kezdet volt!
Nem részletezem a kora reggeli sorozatos böködéseket, lényeg az, hogy semmi bajom nem lett. A cukros löttynek is nagyságrendekkel jobb íze volt, mint riogattak vele. Még az egyik várakozó asszonytárs is megpróbált lelombozni, nevezetesen, hogy a vérvétel utáni cukorszirup ivászatból biztos hányás és ájulás lesz (köszi...) de úgy döntöttem, nem hiszek neki! ;)
Egy hét múlva kézhez kaptam az eredményt, amely szerint, sajnos, nem minden értékem megfelelő. Senkit sem hatott meg, hogy csak 0,2-vel tért el a cukorszintem a "normálistól", így hamarosan a kezemben tarthattam egy ismertetőt a terhességi cukorbeteg diétáról, illetve egy beutalót a kecskeméti cukor gondozóba.
"Mindent a gyerekért!" - hiszen a magas vércukorszintnek nagyon komoly következményei lehetnek a babára nézve. Ezért igyekszem kitanulni és betartani a diétát, amely, nem mellesleg, azonnal eltüntette a gyomorégést és puffadást - tehát ezek mégsem "kötelező" várandós panaszok! Hurrá!
Kecskeméten is nagyon jó tapasztalatokkal gazdagodtam, meg kell mondjam, hogy ennyire kedves nővérekkel és orvosokkal még talán sehol sem találkoztam. Tovább bővítették diétázós ismereteimet, elmondták, hogyan vezessek diétás naplót (csillogós füzetbe, csillogós színes tollakkal!), tovább szívták és méricskélték a véremet.
Jövő héten további vérvétel, védőnő, nőgyógyász, háziorvos látogatás, és újabb kecskeméti látogatás következik. Na és persze időre, mennyiségre szabályozott étkezések. Tudjátok, az az igazság, hogy nem olyan egyszerű ezt elfogadni. Éhes nem vagyok, hála Istennek, hiszen nem koplalni kell. De a diétát még tanulni kell, és bizony akkor is enni kell, ha épp nem vagyok nagyon éhes. Próbálom a jó oldaláról felfogni az egészet, hiszen nem kevés jó oldala van. Rájöttem, hogy eddig túl sokat ettem, ami sem várandósan, sem baba nélkül nem szerencsés. A hisztin pedig csak túl leszek valahogy!
Konyhaművészetemben is új távlatok nyílnak:
No de hogy vidámabb vizekre evezzek, szeretnék elmesélni Nektek egy vicces macskás epizódot, amely nemrég esett meg. Drága Maci cicánk, a pákosztos, kapott tőlünk ajándékba egy kiürült tejfölös vödröt, végleges kitakarítás céljából. Nyalta, nyalta, kezdte a szélén, aztán haladt egyre beljebb, lejjebb, mígnem a vödröt szépen felpróbálta bundás fejére. Nem szorult bele, de fölemelte a vödröt, amely rácsúszott fejecskéjére.
Cica Maci hihetetlen látványt nyújtott, ahogy próbált kihátrálni a vödörből, de közben egyetlen pillanatra sem hagyta abba a nyalakodást... Hátramenetben megtalált a kertben a popójával ezt-azt, de a zsákmányt az utolsó cseppig elfogyasztotta! Sajnos videófelvétel nem áll rendelkezésre, mert mindahányan hétrét görnyedve fogtuk a hasunkat a nevetéstől. Ezt az egyetlen képet sikerült készíteni, amelyen külön felhívnám a figyelmeteket a "Tejföl" feliratra a családi méretű vödrön... Imádom ezt a macskát! :)
Kedves Blogolvasók! Legyen szép az Adventetek, most befejezem az írást, és megyünk, meggyújtjuk az első gyertyát a koszorún. Advent, mint a várakozás ideje, különösen szép úgy, hogy nem csak a Napfordulót, hanem kisbabát is várunk! :) Legyen boldog és türelmes a várakozásotok!
