Igen, ő az, A Macska, akivel nyolchetes kora óta együtt aludtam (amÍg János ki nem vágta az ágyamból...), és aki már lassan két éve, hogy nincs meg. :( A blog elején is szinte minden Írásban ő is szerepel. Egyszercsak nem jött haza, vártuk, hiszen volt már sok ilyen, és mindig meglett. Hát most nem! Már jó ideje nem.
Sejtem, hogy valahol a környéken új otthont találhatott magának. A macskák már csak ilyenek, szabadok, függetlenek, ezért is szeretem őket ennyire. Jön, megy, nem számol el senkivel. Mindenhol feltalálja magát.
Ha az út mellett cirmos bunda villant fel, mindig jól megnéztem az illető cicát, hátha, hátha... de valamiről mindig látnom kellett, hogy nem ő az. Ma viszont, ahogy hazafelé autókáztam, már messziről kiszúrtam az úton álldogáló szép, nagy cirmos kandúrt. Mint egy anya, aki elveszett gyermekét keresi, rögtön néztem, vajon, hátha... és, őszintén szólva, nem tudom. Ami különleges ismertetőjele volt, a fekete háta, fehér álla, óriás méretű füle... minden stimmelt. Rám bámult, de nem nyávogott, ahogy Maci szokta. De nagyon nézett, ő is. Szaladt egy kicsit, egy kisebb cirmos cicával összesimulva. Nézett megint. Majd, beugrott a Hirsch néni kerÍtésén. :(
Annyiszor vágytam rá, hogy újra lássam, hogy legalább tudjam, hogy mi lett vele, hogyan és hol él. Biztos voltam benne, hogy száz, nem, ezer tök egyforma cirmos macska közül is felismerem, ő boldogan felcsavarodik a nyakamba, és a sávosan rózsaszÍn naplementében együtt jövünk haza, ahogy szólnak a szimfonikusok...
Túl sok romantikus filmet néztem?
Talán igen. Ma szembesültem a valósággal, ami az, hogy ha találkozom is elveszett macskámmal, hát rohadtul nem ismerjük meg egymást már. Annak pedig semmi értelme, hogy az összes, Macira hajazó vadidegen cirmost begyűjtsem, és hazafuvarozzam, akárhogy fújnak és karmolnak. Ráadásul, ilyen közel valakinek a házához, még lophatok is, amit nem szeretnék.
Amikor továbbautóztam, Maci vagy hasonmása nélkül, szomorú lettem, de egyszersmind azt is éreztem, hogy most már lezárhatom ezt a keresést. Csak azt mondhatom, amit eddig is: légy boldog, kiscicám, ezen a világon, vagy egy másikon. Bárhol, mindig. Isten veled! Köszönöm az együtt töltött időt!
Azt mondják, ha Isten bezárja az ajtót, valahol ablakot nyit. Így van ez velünk is: nem maradunk macska nélkül, jönnek, mennek a jószágok. De erről majd a következő bejegyzésben. :)
