2013. június 29., szombat

Így élünk és virulunk mostanában




Sok minden történt velünk az utóbbi időben! Megünnepeltük Csipiszkénk első születésnapját. Ezen a képen azt a pillanatot láthatjátok, amikor bébikénk felnőttesen mérlegeli, vajon Micimackónak fülét, vagy orrát kóstolja meg először? Elárulom, hamar dűlőre jutott, és bekapta az egész fejét. 



Kicsi a rakás, de sok jó ember kis helyen is tud enni: 

 

Dédimama ismerkedik a méhészeti eszközökkel: 


Más gyerekek is ünnepelték a születésnapjukat itt a tanyán: 


A fiúk egy kalap alá vették magukat: 


Méhecskéink szorgosan gyűjtögetnek. Már összeszedtek hét hordó akácmézet, és most ér véget a vaddohány szezon, nemsokára pergetünk vaddohány, szebben mondva selyemfűmézet. Azután uzsgyi, elindulnak egy kicsit északabbra, finom napraforgómézért.


 Kiskertünk ontja a finom termést:


 Pihenésképpen megismertettük Jácintot a vízi világ szépségeivel és örömeivel.

 

Tengeri sünt és vízielefántot simogattunk: 

  

Végezetül pedig néhány fotó, csak, hogy lássátok, miért kerüli házunk bejáratát nagy ívben az összes egér, patkány, cickány, és egyéb kis mezei rágcsáló. Igaz, néha eljutnak az ajtóig, de általában fej nélkül...