Idén nagyon sok ajándékot kapok az élettől! Örülök, hogy elmehettem!
Sárközy Zsuzsóval "Kifejező Karok es Kecses Lábak" volt a téma, Stúber Gyöngyivel pedig "Saidi kombinációk és koreográfia". Egyszerűen imádom a Saidit, hozzám talán ez áll legközelebb a hastánc műfajok közül. Amikor Saidi zene szólal meg, rögtön felismerem, mert érzem, hogy erre táncolni kell. :) Az, hogy kinek mi tetszik, és hogy kit mi mozgat, persze ízlés dolga. Nekem, ami még nagyon tetszik, az az erő, ami a táncosból árad. Lehet ezt úgy is nézni, hogy "persze, mert a bottal csapkod", de számomra a bot és a mozgás együtt sokkal jobban érzékelhetővé teszi a varázslatos energiákat. A tánc az egész életemet fejezi ki, amikor a szándékom által, valamilyen irányba haladok, amelyet (improvizálva), adott pillanatban, döntésemmel választok. A sima színpadi hastáncban is ezt érzem, de a Saidiban a határozott, keményebb stílus miatt még jobban, mint ott. Asszony, nő, anya lévén, a lágy, finom nőies mozdulatokat is a magaménak érzem, de nem lenne teljes az életem, ha a határozottság, céltudatosság nem kapna benne helyet. Irányt mutatok magamnak - félreértés ne essék a szavak miatt, de ez egy rituális tett, hétköznapi varázslás és csoda.
Amióta megszülettek a gyerekeim, nagyon könnyen sírok. Amikor meghat valami, mert találkozom a transzcendens Ismeretlennel, hát bőgök; és ez évről évre egyre csak rosszabb lesz. :D Nekem az segít élni, amikor egy kicsit beleshetek az élet színfalai mögé, és kicsinyes játszmáinkat félretéve, olyasmivel találkozhatok, ami emberivé, szerethetővé tesz bennünket, és ami által egymást is jobban szerethetjük.
Volt egy gyakorlat Zsuzsó workshopján, amikor szintén elbőgtem magam, persze nem bánatomban ;), hanem azért, mert váratlanul, a lelkünk legmélye lett láthatóvá a mozdulatok által. Ha jól emlékszem, impulzusnak neveztük, kifelé impulzusos, és befelé impulzusos mozdulatoknak. Végül is, nagyon egyszerű, mert arról van csak szó, hogy amikor teszünk egy mozdulatot, akkor magunk felé, vagy tőlünk elfelé erősen hangsúlyozzuk. Hogyha megkérdezitek, hogy "most ettől mi a fenének kell bőgni?" hát akkor azt mondom, hogy teljesen igazatok van, tiszta hülye vagyok, hogy itt bőgök, mint egy gyerek, pedig nincs is rá okom. Valahogy, tánc közben, (mivel beszélni nem sokat szoktam), könnyebb látnom magam és másokat. A tudatos gondolkodás ilyenkor eléggé háttérbe szorul, és az érzések jobban érvényesülnek. Ha akarjuk, magyarázhatjuk a jobb-bal agyfélteke különbséggel is. Talán nem is gondolnánk, hogy a tánc milyen hatással van ránk. :)
Száz szónak is egy a vége, ott és akkor, a szépség, az ősi erő, a nőiség, az energia, a bölcsesség, együtt-érzés (!), és írjuk le, a szeretet! könnyekig hatott. Ritka szép pillanat volt... egyszerre vert a szívünk. Mind magunk voltunk együtt. Együtt voltunk önmagunk. Egyike volt azoknak az élményeknek, amikor a lelkünk ragyog, és az életünk más, tiszta minőségeibe is beleláthatunk.
Valami ilyesmit szerettem volna mondani Zsuzsónak is, a workshop után, de rögtön potyogtak a könnyeim, ezért leírtam inkább. Most is potyognak, és nagyon jó érzés. :) (és közben legalább írni tudok, ha beszélni nem is.)
A hastánc csábításra is remekül beválik, de számomra ez csak egy szelete ennek a szépséges tortának. :)
A lelki ajándékok mellé kaptam egy "bazárfiát" is: ez egy csillogó kristályokból álló haslánc, amit azóta sem tudok levenni. (Zsuzsó készítette)
Ha valaki kíváncsi, hogy miért kell a tanyán egy fél kristálycsillárral a derekamon gyomlálni, ez a válaszom:
- mert CSILLOG (napsütésben főleg),
- mert színes,
- mert legalább ez nem melegít a hőségben,
- mert mozog,
- mert öltöztet,
- mert csörög,
- mert van súlya, lendülése,
- mert tartást ad,
- mert fel-le gurul a hasamon,
- mert jó kedvre hangol, jól érzem magam benne,
- és emlékeztet a szép napra, amikor hozzám került.
Esőben azért le fogom venni. :)
Gyöngyi ilyen szép kendőket is varr:
Kívánom, hogy táruljon szélesre előttetek az élet titkos ajtaja! Nekem ez most nagy ajándék volt, köszönöm!
