Egyedül itthon

Pontosabban nem igazán egyedül, mert hozzámnőtt kisfiam itt figyel a pociban! :) Azt hiszem, hogy ilyen még nem volt, amióta Jácint velünk van. Olyat már tapasztaltam, hogy néhány órára kimenőt kaptunk az apjával valamelyik nagymamától - ezer köszönet érte - de "egyedül" már nagyon régen nem voltam itthon.

Hát elmentek... A két nagyobb fiú épp Pestre tart, felvisznek egy jó adag mézecskét, propoliszos krémet, tinktúrákat... Kívánom, hogy aki kapja, fogyassza/használja jó egészséggel! 

Hihetetlen, hogy milyen csend van! Tudom, tanyán lakunk, bent a dzsindzsában, ahol a madár se jár. De ez a csend más. Nagyon jó érzés céltalanul tespedni, semmi készenlét, ugrásra készség. Nemsokára bevonulok a fürdőszobába, és fiúmentes, magán szépségszalonná alakítom, legalább egy óra hosszára. Azután, ha kijöttem, akár vissza is feküdhetek aludni.

Furcsa, hogy bármit ehetek bármelyik szobában. Igazából annyi mindent elterveztem mára, hogy majd milyen jól, félbehagyás nélkül megcsinálom, de úgy érzem magam, mint egy leengedett lufi. Feszültséget, vibrálást érzek belül, aminek most végre lehetősége van eltávozni! :)

Nagyon hálás vagyok a fiúknak, hogy ilyen ügyesen bonyolítják az apa-fiú programot nélkülem! :)

Máskor még az ebéd utáni kávézásunk is így néz ki (árpakávé, édesítővel...):

 

Ha mi iszunk, Pöti is kér poharat és kanalat. Szerencsére egyelőre beéri az üres pohárral, de már készenlétbe helyeztük a Maci kávét! (Talán mi vagyunk az utolsó generáció, aki még emlékszik ilyesmire?)

* * *

Szolgálati közlemény!

Mint sok kismamát a várandósság vége felé, engem is utolért az anti-szocializáció, jelesül, hogy finoman szólva nem mindig beszélgetek szívesen. Legfőképpen arról nem, hogy "egyben vagyok-e még", illetve hogy "hogy érzem magam". Higgyétek el, kérlek Benneteket, amint megszületik a kicsi, ennek szinte azonnal nyoma lesz a Facebookon, sőt, lesz, aki sms-t is kap. ;) Kérlek Benneteket, ne hívogassatok, bár tudom, hogy a legjobb szándékból teszitek. :) Egyedüli kivétel a nagymamám, Neki minden körülmények között igyekszem felvenni a telefont, mert tudom, hogy jobban izgul nálam. Szóval, Vele lehet összeesküvést szőni. ;)

Valahogy így érzem magam, mint drágalátos macskáink, akik látványosan kihajolnak a szeretetteli ölelésből, pofákat vágnak (de persze közben élvezik és várják is!):

 

Még egyvalamit szeretnék leírni: nagyon, nagyon, nagyon hálásak vagyunk azért, hogy az utóbbi időben egyre többen szeretnétek méhészeti vagy Reikis munkánk gyümölcseiből. Köszönjük szépen a növekvő igényeket, a sok megrendelést! Örülünk, hogy elnyertük a tetszéseteket, és ígérjük, hogy továbbra is kizárólag úgy dolgozunk Nektek, Értetek, ahogyan magunknak is tennénk.

Munkára, kalandra, gyerekre fel! ;)

Boldog új évet kívánunk! :)

Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.

Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstben disznósonkát,
zsebbe csokoládét.

Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő. 

(Weöres Sándor)

Boldog zümmögő Karácsonyt mindenkinek!

Hogy vagytok, kedves Blogolvasók? Remélem, szépen, pihentetően telnek az ünnepek, azt hiszem, mindannyian megérdemeljük!

Hozzánk beköszöntött az a meglepő Karácsony, amikor különösebben nem ugráltam, nem siettem, hanem többnyire János főzött, János sütött, én csak kuktáskodtam. A takarítást sem vittük túlzásba - mondjuk ebben nincs újdonság. ;) Így is szép lett a kis fa, a narancsszeleteket házilag készítettük! Közben békében növesztem az új gyereket, a diétás karácsonyi menükön. Nem kevésbé finomak, mint a cukor-lisztgazdag fogások, viszont egészségileg nagyon sokat segítenek, főleg így kismama időszakban. Én is jól érzem magam, a legújabb családtag pedig már alig fér a bőrömbe! ;D 

Szenteste napján olyan szép időnk volt, hogy az összes méhecske kirepült, és nekik is volt lehetőségük néhány napig ünnepelni.

A fiúk már rég nagyon jól egymásra hangolódtak, és rengeteget játszanak. Jácint szereti kijavítani a rajzainkat, és összedönteni a tornyainkat. Legjobban továbbra is az autókat szereti, és a telefonokat, távirányítókat, fényképezőgépet szeretNÉ.

Hosszú, hosszú évek után, végül körmöt is sikerült lakkozni! 

Kívánok Nektek ünnepi békességet, nyugalmat, sok-sok fincsi ennivalót, nézhető tévéműsorokat :D és persze szeretetet... bármennyire is elcsépeltnek hangzik, mégis ez a lényeg! 

Ezen a képen a gyerkőcünk talán kicsit jobban hasonlít rám, mint Apjára... ez is ritka! :)

 

Hogy miért szeretem a decembert?

A december több szempontból is az év legjobb hónapja. Minden hétre esik ünnep, az adventi gyertyákat sorban meggyújtjuk, mindkettőnk névnapja, egyikünk szülinapja is erre a hónapra esik. Ráadásul, a teljesség kedvéért, annak idején, decemberben, ezen a napon házasodtunk össze.

Szerencsére azóta semmi sem változott, csak egyre többen vagyunk! ;)

Isten éltesse azt az embert, aki reggel mackós bábot húz a kezére, odaóvakodik a kiságyhoz, és addig kacagtatja a kisfiát, amíg már nekem is a könnyem csorog a nevetéstől. Sok-sok boldog szülinapot!

Gondoltátok volna? :)

Vödörfejű Szőrmók és a Cukros Néni!

Kérem szépen, hát Cukros Néni lett belőlem! 

Úgy kezdődött az egész, hogy majd' egy hónapja véghezvittem életem első éjszakai vezetését. Nem volt sok bizalmam magamban, inkább csak abban reménykedtem, hogy szokás szerint nem lesz nagy forgalom Tázlár felé. 

Amikor elindultam, bekapcsoltam a rádiót, hogy társaságot csináljon nekem, bár szerencsére álmos nem voltam. A legelső dalszöveg részlet, amit meghallottam, ez volt:

"Nem tudom, mi merre van,

minden érzés nyugtalan, 

minden hajnal színarany..."

(Tudom, nem pontosan így van, de én így hallottam, és rögtön derűs lettem!)

A következő így szólt: 

"Egy lépés amitől félsz nagyon,
kérdés , amire válasz nincs tudom,
csak ha már túl vagy a holnapon.

[...]

Jó, ami jó, ha nem is szemmel látható.
Néha üres a szín, s lehet édes a kín,
és a rossz út járható."

Itt már remekül szórakoztam, és magamban megköszöntem Pély Barnának az együttérzést! 

A vezetést kissé bonyolította a számos, sűrű, talajmenti felhő, és a szembejövő ködlámpák... először azt hittem, valami ég Felső-Tázláron. Nem volt mit tenni, mint a lehető legkisebb sebességgel megpróbálni nem nekimenni egyik autóstársnak sem! 

A következő, szintén magyar nyelvű dal is hozott egy kis meglepetést: 

"Most jó, vezet a szíved, engedd

[...]

Így majd bátran lép, büszkén hajt"

Itt már szelíden elkezdtem vinnyogni jókedvemben, de szerencsére e néhány zeneszámnyi időtartam alatt be is értem Tázlárra, hajnali fél hat körül, ahol kedvenc Zsuzsim már "finom reggelivel" várt... 

Tulajdonképpen a kötelező terheléses cukor vizsgálatra érkeztem, nem mondom, hogy nagyon lelkesen, de kíváncsian igen. Próbáltam egy kalandnak felfogni, és a hajnali sötétben-ködben vezetés ehhez nagyon ígéretes kezdet volt!

Nem részletezem a kora reggeli sorozatos böködéseket, lényeg az, hogy semmi bajom nem lett. A cukros löttynek is nagyságrendekkel jobb íze volt, mint riogattak vele. Még az egyik várakozó asszonytárs is megpróbált lelombozni, nevezetesen, hogy a vérvétel utáni cukorszirup ivászatból biztos hányás és ájulás lesz (köszi...) de úgy döntöttem, nem hiszek neki! ;)

Egy hét múlva kézhez kaptam az eredményt, amely szerint, sajnos, nem minden értékem megfelelő. Senkit sem hatott meg, hogy csak 0,2-vel tért el a cukorszintem a "normálistól", így hamarosan a kezemben tarthattam egy ismertetőt a terhességi cukorbeteg diétáról, illetve egy beutalót a kecskeméti cukor gondozóba. 

"Mindent a gyerekért!" - hiszen a magas vércukorszintnek nagyon komoly következményei lehetnek a babára nézve. Ezért igyekszem kitanulni és betartani a diétát, amely, nem mellesleg, azonnal eltüntette a gyomorégést és puffadást - tehát ezek mégsem "kötelező" várandós panaszok! Hurrá! 

Kecskeméten is nagyon jó tapasztalatokkal gazdagodtam, meg kell mondjam, hogy ennyire kedves nővérekkel és orvosokkal még talán sehol sem találkoztam. Tovább bővítették diétázós ismereteimet, elmondták, hogyan vezessek diétás naplót (csillogós füzetbe, csillogós színes tollakkal!), tovább szívták és méricskélték a véremet. 

Jövő héten további vérvétel, védőnő, nőgyógyász, háziorvos látogatás, és újabb kecskeméti látogatás következik. Na és persze időre, mennyiségre szabályozott étkezések. Tudjátok, az az igazság, hogy nem olyan egyszerű ezt elfogadni. Éhes nem vagyok, hála Istennek, hiszen nem koplalni kell. De a diétát még tanulni kell, és bizony akkor is enni kell, ha épp nem vagyok nagyon éhes. Próbálom a jó oldaláról felfogni az egészet, hiszen nem kevés jó oldala van. Rájöttem, hogy eddig túl sokat ettem, ami sem várandósan, sem baba nélkül nem szerencsés. A hisztin pedig csak túl leszek valahogy! 

Konyhaművészetemben is új távlatok nyílnak:

No de hogy vidámabb vizekre evezzek, szeretnék elmesélni Nektek egy vicces macskás epizódot, amely nemrég esett meg. Drága Maci cicánk, a pákosztos, kapott tőlünk ajándékba egy kiürült tejfölös vödröt, végleges kitakarítás céljából. Nyalta, nyalta, kezdte a szélén, aztán haladt egyre beljebb, lejjebb, mígnem a vödröt szépen felpróbálta bundás fejére. Nem szorult bele, de fölemelte a vödröt, amely rácsúszott fejecskéjére. 

Cica Maci hihetetlen látványt nyújtott, ahogy próbált kihátrálni a vödörből, de közben egyetlen pillanatra sem hagyta abba a nyalakodást... Hátramenetben megtalált a kertben a popójával ezt-azt, de a zsákmányt az utolsó cseppig elfogyasztotta! Sajnos videófelvétel nem áll rendelkezésre, mert mindahányan hétrét görnyedve fogtuk a hasunkat a nevetéstől. Ezt az egyetlen képet sikerült készíteni, amelyen külön felhívnám a figyelmeteket a "Tejföl" feliratra a családi méretű vödrön... Imádom ezt a macskát! :)

 

Kedves Blogolvasók! Legyen szép az Adventetek, most befejezem az írást, és megyünk, meggyújtjuk az első gyertyát a koszorún. Advent, mint a várakozás ideje, különösen szép úgy, hogy nem csak a Napfordulót, hanem kisbabát is várunk! :) Legyen boldog és türelmes a várakozásotok!

Tanyaolimpia

A kellemes indián nyár nagyszerűen alkalmas házi olimpiai bajnokságunk megrendezésére! Idén a következő sportágakban indultunk: 

GYORSASÁGI EVÉS: 

 

VÁLTÓFUTÁS:

KINCSKERESÉS: 

MÉLYTENGERI HORGÁSZÁS:

PATKÓHAJLÍTÁS:

BOTVÍVÁS:

SÚLYEMELÉS:

KANDÚRTERELÉS: 

és SZINKRONEVÉS: 

 

Díjaink értékesebbek az aranynál, és az elfáradt sportolók igényeihez és méretéhez igazodnak!

Harmadik helyezés:

 Második helyezés:

Olimpiai bajnok: 

Jövőre veletek, és még valakivel ugyanitt! :) Külsős nevezéseket is szívesen fogadunk!

L-gond-olkodás

Ismeritek a Szeretet himnuszát? Pál levelei között található (1Kor 13),  mindig is nagy hatással volt rám. Legtöbbször könnyes lett a szemem, valahányszor végigolvastam. Nemrég újra eszembe jutott ez a sor: a szeretet "mindent eltűr, [...] mindent elvisel." 

Ahogy egy kedves közeli családtagom mondaná: hát a nagy c... l...-t! 

Még régen, hittanórán hallottam egy történetet egy atyáról, akit valaki megütött. Ő jól tudta, mi áll a Szentírásban, és odafordította arca másik felét is. Ezzel felbőszítette a verekedőt, aki újabb ütést mért oda is. Ekkor az atya felgyűrte ingujját: "Rendben, eddig volt az Evangélium, innentől jövök én!" És ezzel jól elgyepálta az illetőt. :) 

Vagy például ugyanúgy a Bibliában olvashatunk arról az esetről, amikor Jézus "kötélből ostort font", és úgy kiverte a kereskedőket, pénzváltókat, fogadóirodákat az Isten házából, hogy a lábuk nem érte a földet. Nem létezett nála szelídebb lény, mégis, hogy úgy mondjam, eléggé kihúzták nála a gyufát. 

A kereskedők és társaik nyilván szépen, csendben visszaszivárogtak a Templomba, amikor Jézus már messze járt. Pár évtized múlva azonban lerombolták a Templomot, és ők mehettek a piacra. 

Szóval mi is az a "minden", amit el kell tűrnünk, el kell még viselnünk? Ezt Pál csak azért írhatta, mert valójában fogalma sem volt arról, hogy hogyan élnek az emberek, és mit kell elviselniük.

Ottlik Géza regényét, az Iskola a határon-t olvastam nemrég újra, ahol a regény egyik szereplője ezt írta a naplójába:

"miként a mattfenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, amilyenek az emberi társadalmak."

Érdekes módon a naplójában később áthúzta ezeket a sorokat, ami számomra azt jelenti, hogy igenis, vannak olyan helyzetek az életben, amikor fel kell borítani a sakktáblát. 

Közeledik október 23-a, annak az ünnepe, amikor a magyarok legutóbb sakktáblát borítottak. Vannak, akik fanyalognak, hogy mi mindig a vereségeinket ünnepeljük. Nagyon örültem, amikor Ottlik könyvében erre is megtaláltam a választ:

"Fura dolognak látszik talán, vereséget megünnepelni, de hát aki a győzelmét ünnepelhette volna itt most, a hatalmas ottomán világbirodalom, már nem volt meg. A tatároknak is nyomuk veszett, sőt időközben, szinte a szemünk láttára, a szívós Habsburg-császárságnak is. Megszoktuk hát, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett nagy csatáinkat, melyeket túléltünk."

Legyen szép az ünnepetek, pihenjetek jól, töltsétek családi körben, szeretetben! Úgy érzem, a szeretet, attól, mert nem visel el szó szerint mindent, még valódi. 

Megosztok Veletek néhány képet arról, hogy hogyan játszik nagy kisfiunk a csenddobozában, illetve egyszer hogyan aludt el játék közben a járókában: 

 

 

Végül egy kép hármunkról, amelyet azért szeretek, mert nem látszik rajta, hogy immár 75 kiló vagyok. ;) 

Bár van, aki azt mondja, milyen szép formás vagyok, de tudom, hogy a gömb, illetve a hordó is forma. ;D