Örömmel jelenthetem, hogy nem vagyok elveszve itt a tanyán. Volt már, hogy kisteherautóval kellett befuvarozni a fiúkat Tázlárra és Vadkertre, amit életemben másodszor vezettem. Meg kell hagyni, remek a kilátás belőle, a legelső kanyarnál meg is csodálhattam a kis növendék bálványfákat a szomszédban, miután alaposan rájukközelítettem. Nagyon szépek! De ez után a kis kitérő után már tepertem is kb. 67-tel a járt úton.
A héten pedig esedékes volt a védőnéni meglátogatása Tázláron. Ugyanaznap reggel pedig meg kellett jelenni az ügyvédnél is, a szomszéd birtok megvásárlása ügyének továbbmozdítása érdekében. Az Uram tehát elméne reggel Vadkertre, mondván, hogy úgysem tart sokáig, majd megyünk utána a védőnőhöz. Na persze. A biztonság kedvéért megkértem, hogy menjen a teherautójával, ahová akar, de nekem a kisautót hagyja itt, hátha külön utakra kell tévedjünk.
És ez így is lett! 11 óra körül telefonáltam neki, hol tart, merre jár, mert védőnéni csak 12-ig van. Kérdeztem, hazaér-e hamarosan, mire az volt a válasz: "Igen, azt hiszem... ja nem, biztosan nem, menjetek el külön!" Meg voltam győződve, hogy azért mondja ezt, hogy kipróbálhassam nagyon nem frissen szerzett jogosítványomat, élesben is. Magamban kilátásba is helyeztem neki valami fincsi büntetést. ;)
Hát elindultunk! Jácint imád autókázni, és nem jelentett számára problémát, hogy Anya egyedül próbálkozik a ménessel. A kapun baj nélkül kijutottunk, a növendék bálványfák megkönnyebbülten felsóhajtottak, amint elhajtottunk mellettük. Rákanyarodtam a Kútágas-dűlőre, ahol simának ígérkező kirándulásunk nem várt fordulatot vett.
Ha már Alföld, akkor Petőfi! "Szeretnek az istenek engem, Rémítő módra szeretnek!" - gondoltam magamban, amikor megláttam az úton velem szemben haladva a Démász (áramszolg.) kb. 3 db teherautóját, ráadásként kisbuszát és daruját. Mert ugye, hálózatfelújítás van, aminek különben örülünk, mert végre a 205 csak Volt, és a 230 Lett hamarosan. Kissé gyengécskék a régi vezetékek, és úgy látszik, nem csak mi panaszkodtunk, ezek szerint nagy sikerrel.
Szóval nekiálltam darut, teherautót kerülgetni, magamban szépen emlegetve az Uramat, az ügyvédet, és egykori járművezető oktatómat. Mentem útszélre, gyepre, szántóra, mert a sima homok földút már túl jól megy ugye. ;)
Ezek után a falu határában, kanyarban cammogó biciklista maga volt a felüdülés, mert aszfaltúton jártunk!
Mikor máskor, ha nem most, teltház volt Tázláron az orvosi rendelő előtt, de azért leparkoltam valahogy, de ne kérdezzétek, hogyan. :))
Védőnéni ismét megállapította, hogy Jácint csodálatosan fejlődik. Ért ez a kölök már most a nőkhöz, már beköszönésképpen hatalmasat vigyorgott. Én még maradtam volna, hogy késleltessem az autóba visszaszállás időpontját, de el kellett indulni hazafelé.
Szerencsére már felkészültebben fordultam rá dűlőutunkra, most csak a daru és egy kerítés közé kellett épp hogy csak beférnem a füvön. De nagyon boldog voltam, hogy sikerült, és láthatjátok, mindannyian élünk és virulunk!
Annyi bosszúság azért van az egészben, hogy most már nem háríthatom tovább az apróbb beszerzések önálló lebonyolítását, mivelhogy úgy tűnik, képes vagyok rá. :)
Az Uram egyébként jóval később ért haza, mint mi. Most vagy tényleg igazat mondott, vagy őrülten ravasz... de legalább beadhattam neki, hogy megbeszéltem a védőnővel, hogy következő héten megyünk... csak sajnos elnevettem. :)
Voltunk a héten bevásárolni is. Csipitkénk már nem hordozóban Mama hátán/hasán, hanem önállóan ülve kocsizik a mindenféle bevásárló egységekben: (a pénztár előtt ellenőrizni kell, nincs-e egy-két plusz dolog a kocsiban, mert nagyon lelkesen rámol a drágám)
Egyedülálló macskagyűjteményünk becses darabjai:
Ilyen szép virágrügyek nőttek az egyik bokorra...
...mígnem hozzánk is megérkezett a rengeteg hó. Igen, az ott egy alvó bolond macska az ablakban! Nem kell aggódni, túlélte, itt nyávog az ajtóban. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése