2016. január 7., csütörtök

Ki szereti a kocsonyát?

Egy botcsinálta tanyasi gazdasszony esete a kocsonyának valóval

Világéletemben utáltam a kocsonyát. Nem értettem, hogy' a szöszbe tolja ennyire mindenki körülöttem befelé, nem, köszönöm szépen, nem kérek, ahogyan disznósajtot sem. Emlékszem, hogy mennyire örültek a spejzban dermedő porcelántányéroknak. Az érzés a gyomromban arra emlékeztetett, amit a tátogó levágott halfej láttán éreztem. Nem vagyok mai gyerek, na. Nem zombikon nőttem fel. Nekem ennyi is elég a "kellemes" borzongáshoz.

Most, hogy életmódot váltottunk, több paleós csoportot is követek a Facebookon, recepteket, ötleteket lesek el. Igyekszem az új konyhánkat is változatossá tenni. Mostanában mindenki kocsonyát zabál, és valahogy nekem is kedvem lett kipróbálni. János úgyis szereti, nekem meg fejlődőképes az ízlésem. Meglátogattam kedvenc hentesünket, és a gondjaira bíztam az alapanyagok kiválasztását. Régóta vásárolunk nála, jóban vagyunk, ezért most is úgy válogatott, ahogy magának is tenné. Hatalmas szatyor izé... sertés valamikkel tértem haza.

Miután több helyről tájékozódtam, hogy akkor ezzel most mit is kell(ene) csinálni, nekiláttam a valamik előkészítésének. Peti tudja, hogy óriási csülökrajongó vagyok, ezért azt is tett a szatyorba, gond nélkül fütyörészve meg is mosogattam. Beáztattam a füstölt körömdarabokat. Aztán már amikor a nyers körmöket manikűröztem, kezdtem azt a bizonyos érzést üdvözölni a gyomrom tájékán.

Szegény malac fülét is megmostam, és nem tudom, mi esett rosszabbul, maga a malac fül, amelyet eddig még csak meg sem néztem soha közelebbről, vagy az, hogy elképzeltem, ahogyan egy szivar méretű fültisztító pálcikával tisztítom a malac füle mögötti kispolcot.

A gyomromban ekkorra már állandósult az a rossz érzés, annak ellenére, hogy konnektor orrot, farkat vagy fél malac arcot nem is kaptam.

Mire nem képes az ember (lánya) a szerelméért!!!

Jánosnak is kellemes estét szereztem, mert a hasát fogta a röhögéstől, enyhén zöldülő arcom láttán. Ráadásul az esti filmnézés közben csipegetett mazsolánkba bele sem ettem, övé lett az egész.

Azért, büszke vagyok magamra, és elhiszem, hogy fejlődőképes vagyok. Főleg, ha a kocsonya is fincsi lesz. Ráadásul, ha esetleg még nekem is ízleni fog...?

Kocsonyafőzési tanácsokat szívesen szívesen fogadok! Ha valakinek van B6 vitaminja, hozhat azt is.

Mint oly sok élethelyzetben, itt is segítségül hívom a szépirodalmat. Nem csak dédanyám szakácskönyvére gondolok. Eszembe jutott a Rímhányó, Romhányi József egy verse, amelyet igen szerettünk gyerekkorunkban a testvéremmel. Variációkba szedte a róka, a holló és a sajt klasszikus meséjét. A második variáció pont ideillik!


MÁSODIK VARIÁCIÓ

Fenn csücsült a holló, falt sok pusztadőrit,
Annyi maradt mégis, majd lehúzta csőrit.
Lent a rókánál egy jó nagy ementáli,
De már falánk gyomra kezdett ellenállni.
Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött,
- Brr, még egy sajt ! - Morgott. - Vigye el az ördög!
- Hogy vagyunk ? - Szólt oda a holló ásítva,
S a sajtja lehullott a selymes pázsitra.
- Fujj, vidd el ! - Nyöszörgött undorral a róka,
S amit tett, azóta nevezték el róla.

2 megjegyzés: