2013. augusztus 1., csütörtök

R E I K I


A Reiki egy mindenki által megtanulható ősi beavatási szertartáson alapuló személyiség fejlesztő, energia közvetítő eljárás.  A Reikit Mikao Usuinak köszönhetjük aki 1920-ban a Kurijama hegyen folytatott 21 napos meditációja folytán melyet teljes böjtben töltött hozott vissza a világunkba. A szent hegyen töltött meditációja végén kapta meg a ma ismert reiki szimbólumokat. Vissza térve otthonába elkezdett dolgozni a szimbólumokkal és megalapította a ma ismert módszert. Még ebben az évben megnyitotta első kezelő helyét melyet egyre több gyógyulni vágyó keresett  fel. 
Egyszerűsége, szépsége tisztaságában rejlik mivel, mi csak csatornaként veszünk részt a kezelésben. A közvetített energia a forrásból származik így intelligens és tiszta. A Reiki támogatja a szervezet saját öngyógyító folyamatait. A betegség a belső egyensúly felborulásából fakad a lélek és a test között. A gyógyulni vágyónak először is meg kell keresnie a kiváltó okot melyben a kezelője sokat tud segíteni. A gyógyulás a lélekből fakad és a test követi. A felépített személyiségünk, az egónk mint hagyma héjak burkolják a lelkünket. Miért? Mert elhittük hogy ez bármitől is megvédhet. De csak egy dolgot okozott: elszigetelte a lelkünket azt a kis gyermeket akik valójában vagyunk szívünk mélyén.

A Reikivel 1997-ben ismerkedtem meg és a mai napig életem része.
 Egy hónapja megkeresett a mesterem Vesztróczi Tibor hogy úgy  érzi elérkezett az idő hogy mesterré avasson és átadja az avatás metodikáját valamint mind azt amit Ő is megkapott mesterétől. Hálás vagyok mindazért amit megtanulhattam tőle. Igyekszem a legtisztábban átadni a hozzám érkező gyógyulni, tanulni vagyóknak a Reiki útját.


weboldalam: USUIREIKI

e-mail: KATTINTS IDE!




 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése